Nekiveselkedtem már párszor a beszámolónak, de aztán csak nem haladtam vele úgy ahogy szerettem volna, de azért most már közelít
Van egy barátom - remélem, nevezhetem annak -: Sanyi (nem ez az igazi neve, de nekem Sanyi), aki rágta már a fülemet egy ideig, hogy csináljunk hobbistaként mindenféle bolondságokat, no, jó példa erre ez a rendezvény is. Ő volt már itt, tudta miről is szól, hogy is van ez, de mit ad isten, idén pont elment nyaralni ekkor....
Felbuzdulva jött az első gondolat: én ezt megcsinálom egyedül, de tényleg, most dafke... Aztán egyszer csak jött Imi barátom, hogy mégis társulna, legyen inkább duó - ennek addigra azért örültem.
Be is neveztünk, majd minden hétköznap ment is a maga útján tovább. Vittem a gyerekeket oviba, bölcsibe, róttam a kilométereket munkába menet. Bár Imi már izgatott volt, cikkeket olvasott, felkészült lélekben... nekem, valahogy ez most nem, egyáltalán nem ment, annyira vittek a hétköznapok, hogy mentálisan - valahol mélyen - pihenni mentem oda. Egy 24 órás, alvást nyomokban tartalmazó hosszú távú bringa versenyre..... nem kis ellentmondás, de így volt, na.
Akkor kezdtem csak el izgulni, mikor befordultunk a Hungaroring kapuján és átgördültünk a pálya felett, éreztem a zsigereimben, hogy nem lesz egyszerű.... jött az a kellemes és egyszerre kellemetlen bizsergés a gyomromban.
Napokkal később hátizsákkal melóba tekerve valahogy nem jön a tempó - vagyis jön úgy ahogy, csak az érzés más. Az is lehet, hogy a munkába menéssel van baj... a nap épp felkelőben... a combok méltatlankodnak... még. Akkor, ott, más volt, a ring aszfaltján, a délután forróságát túléve…
Ahogy lenni szokott ilyen versenyeken az első 1-2-3 óra még vibrálva, remegve, izgulva, túlpörögve telik, telt itt is. Ahogy a lemenő nap furcsán vöröses színt adott az ég aljának, kelet felé pedig már fel-feltűnt egy-két csillag pislákoló fénye, megváltozott ez is. Mindeközben csak egy-egy kósza gomolyfelhő zavarta meg az eget, azt is tovakergette a szinte szűnni nem akaró, néha kavargó szél. A váltás - most már - békés nyugalommal történt, nem volt kapkodás. Az első két kör kimondottan békésen ment ebből az etapból, nem volt kapkodás, addigra meg lett a ritmus is. A bolyok szétszakadtak, szinte mindenki egyedül rótta a köröket.
Szombatról:
Idő közben leszálló est körről körre sötétebb és hűvösebb lett. A harmadik körben, ahogy a célegyenesre fordultam, az üresen tátongó lelátósor, kísértetiesen sötét árnyalatot vett. Kapaszkodót mindösszesen a vörös színben izzó digitális óra jelentett. Furcsa dolog egy autó és motorsport versenypályán bringával körözni. A váltózónában már csökkent a nappali lelkesedés, szinte alig voltak kint a boxutca falánál, a DJ pultban is "magától" jött az újabb muzsika. A negyedik körre már sötét lett a 3. kanyarban is. A rázókő fehér színe, mint egy szellem lebben fel körről-körre, ahogy a 2. kanyaról kijövet a rázkódó lámpa fénye rávetült...
Alig átérve a kanyar érintőpontján, volt este és éjszaka némi keresztszél, ez még okozott némi izgalmat. Innét aztán már lassult is az ember, mert jön a felfelé, a körről-körre finoman fogyó energiát még jobban emésztő, több kanyar átívelő emelkedő. A reggel érkezésével itt volt némi hátszél, ezt nagyon élveztem, a kelő nappal jött némi erő, némi éltető energia. Kevésbé „fájt” a felfelé...
Az éjszaka nagy ellenség, ekkor jönnek a „démonok” is… ;)
Vasárnap hajnal (4-5 óra körül 11,8 C-volt csak a fedélzeti hőmérő szerint, nap közben pedig több, mint 30...). Egy éjszakai 2 órás etapban be kellett mennem a boxba, hogy vegyek fel száraz ruhát, mert úgy fáztam…
(A legnehezebb kanyarkombináció - szerintem - a Hungaroringen a 2. és 3. kanyar. Ha túl korán fordított rá az ember a második kanyar legszűkebb ívén van egy kicsi gödör, de itt a lefelében 30-40 km/h körül kanyarban, bedöntve okozhat meglepetéseket. Innét felépítve a harmadik kanyarba a lehető legnagyobb sebességgel kellett beérkezni, hogy kihasználja az ember a pálya adta lehetőségeket. Itt voltam én is a leggyorsabb, közel 60 km/h-t mértem a Polar szerint.(STRAVA már valamivel 60 km/h fölött jelezte ugyanezt)
Fene gondolta ;) , hogy mennyire sötét tud lenni a versenypálya éjszaka, pedig nem volt túl sok felhő az égen.
A boksz mellett elhaladva, a fáradó lábakból lopták az erőt a körök és fejben egyre jobban nyomasztott az éjszaka, a sötét, az alvás utáni vágy hívogatott vissza a boxba, hogy kiterüljek és egy plédet magamra húzva átadjam magam a bódult alvásnak…, de ekkor motorzaj és egyenletes zümmögés érkezett hátulról. Az igazolt versenyzők közül néhányan időfutam bringán, tele kerékkel, motoros kísérettel rótták a köröket és hozták néha a fáraszt az emberre.
Majd halványuló csillagokkal, derengő fénnyel megjött a hajnal, furcsa megélni milyen erőt tud adni a fény – meg a Melatonin termelés leállása – reggel.
Szerencsére… a délelőtt probléma nélkül telt. Ahogy a nap és a hőmérséklet emelkedett úgy nőtt a szél is újra. Bár nem volt olyan erős, mint előző nap.
A hátsó traktusban szintén van némi szint, olyan érzés mint, mikor az aszfaltba ragad a kerék. Nagyon furcsa, nyomod a pedált, mégsem haladsz… hasonló volt az érzés, mint a Szilvásvárad MTB maraton hosszú távjánál 70 km körül, ott volt nedvesen egy homokszerű dagonya, amiben kicsit elmerül a kerék és nem haladt az ember, de ellenben elszívta az összes erőt.
A célegyenes előtti kanyarok közül a 12-13. kanyart kell még kiemelni, a 12-ben jól kell ívet választani, mert itt lehet tempót menni, míg a 13-ban ezt a tempót kell használni a lehető legtovább.
Az utolsó órában vissza-visszanézve az 5-6. kanyar közti emelkedőről, szinte tántorítónak hatott az emelkedő a vibráló nyári melegben.
A végeredmény messze túlmutat az elvárásokon, mert 156 kör tettünk meg 24 óra 3 perc alatt, ami kb. 670 km. Megdolgoztunk érte, most így hetekkel-hónapokkal később, szerintem jók voltunk ;) A Hungaroring nem lapos, több, mint 2000 méter szintet szedtem össze 331 km alatt
Húzhatnám a sorokat, a gondolatokat, az emlékeket, mert nagyon tartalmas 24 óra volt, mindenesetre megosztó volt a rendezvény. Egyrészről nem voltam kellően kipihent – én problémám (hibám) –, az első élményem ezzel a fajta versenytípussal – aszfalt/24h –, tudom, hogy ha lehetőségem lesz rá, akkor ismét visszajövök ide. Aki keresi a határait ez egy remek lehetőség, és hogy megnézze, mi van azon túl nem csak fizikálisan. Rengeteg érdekes arccal ismerkedtünk meg, széles spektruma volt itt a bringásoknak: a MTB-val túrázótól, a Btwines munkába járóssal indulón át, a hobbi országútisok és persze a profik több millás bringákkal. Mégis megfért mindenki…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése