Pillanatok

Tátongó megannyi szomorú  fekete száj, Így búsulnak magukban az asztalon, A gazdátlan képernyők.   A távolból egy kávé zaja, A fekete leves illata, szinte zajong, Ilyen most egy déli némaság.   A pillanatnyi csöng, a kandikáló napsugár, Szinte megállni látszik az idő, Lassulni az órában a kattogás.   Mit adhat egy irodai magány, Egy kósza gondolat, Az elmúlást, vagy új kezdetet talán…