Tátongó megannyi szomorú fekete száj,
Így búsulnak magukban az asztalon,
A gazdátlan képernyők.
A távolból egy kávé zaja,
A fekete leves illata, szinte zajong,
Ilyen most egy déli némaság.
A pillanatnyi csöng, a kandikáló napsugár,
Szinte megállni látszik az idő,
Lassulni az órában a kattogás.
Mit adhat egy irodai magány,
Egy kósza gondolat,
Az elmúlást, vagy új kezdetet talán…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése