Volt egyszer egy Pilis Trail 2022
Néhány éve még 50km-es távon is
lehetett indulni, relatíve nagy létszámot mozgatott meg az esemény, melyet így
év elején rendeztek. Ezt a rendezvényt is letarolta a világban történt pár év
és most kezd újra éledni.
Tavaly még nem rendezték meg,
mert olyan kevesen lettünk volna, idén azonban túl vagyunk a fájdalom küszöbön
és elrajtolhatott a mezőny.
Két távon 11 és 21,7 km-en
lehetett egy kis Pilisi ösvényen szaladgálást vállalni.
Feleségem - akinek nagyon tetszett
a rendezvény még 2017-ben -, azonnal benevezett és buzdított engem is a
részvételre, majd mire felocsudtam benevezett mindkettőnket, magát a rövidre, engem a hosszúra.
Na jó azért nem kellett annyira unszolni.
A hűvös tél s a langyos tavasz
határán billegő reggelben, derengő napsütésben kocsikáztunk Piliscsaba felé,
beszélgetve, latolgatva. A két távon mindösszesen kb. 60 fő indult el végül,
így családiasnak volt nevezhető a rendezvény. A szervezők – akik között egy
kedves ismerőst is találtam - nyugodt komótosságot színlelve pakolásztak 8
körül mikor odaértünk.
A készülődést, átöltözést rövid
kollektív bemelegítés követte, ami sajnos nem volt túl kedvemre való, éreztem
is, hogy húzódik kicsit a bal belső combom. Az érzés elmúlt, így nem
tulajdonítottam neki sokat…
A rajt és a rajtoltatás komótosan
ment. Az elején Éva kolléganőm társaságában kocogtunk a lankás, de már a
rajttól emelkedő útvonalon.
Hozzá tartozik, hogy az utóbbi lassan 1 évben egy makacs vissza-visszatérő görcsös állapottal küzdök. Ami hol előbb, hol később, de futás során többször fellépett már, olykor egész elemésztő intenzitással. Néha napokig érzem hol a jobb, hol a ball, néha pedig mindkét combom külső oldalán. Ha van ötlet, hogy mi lehet, lassan bármit meghallgatok. (masszőr, henger, anyagcsere vizsgálat meg volt, vagy folyamatban)
Ennyi kitérőt követően … kellemes
napsütés melengette az arcunkat, azonban a hideg szél néhol igencsak
kellemetlenül emlékeztetett: még itt a tél.
A kilátó felé a szint jelenetős
részét tudtuk le, bár így sem lehetett a későbbiekben okunk a szint hiányára.
A fordító után élveztük az erdőt
és kellemes tempóban gurultunk tova az első meredekebb lefeléig. Itt azonban
beütött a gubanc és meg kellett állnom, nyújtani. Évit tovább intettem, mondván
nincs nagy baj. Sétába váltottam, néha rá-rányújtva a combomra. A mezőny vége
szép lassan elcsorgott mellettem. Latolgattam, hogy mit tegyek, ha
visszafordulok, akkor is meg kell tennem még kb. 6 km-t, ha tovább megyek akár
be is sétálhatok… - mi baj érhet.
Így is lett, a séta lassan átment
kocogásba, majd a 10. kilométernél megmásztuk a következő falat. Valami jót
tett – lehet, hogy a hosszú lépések a felfelén –, mert kezdett valahogyan
működni a combom, nem jól, nem is fájdalommentesen… Így a lankás részeket
tudtam kocogni. Próbáltam élvezni az utazás, a tájat, az erdőt, figyelni a
zajokat.
Az ébredő erdő gyönyörű arcát
mutatta, az imitt amott, a szürke avarból kandikáló hóvirág, ibolya,
csillagvirág kísérte az ösvényt.
Egy kicsit túrázós
hölgykoszorúval előzgettük egymást a középső szakaszon. Ők lazán vették a
dolgot, de legalább nem voltam teljesen utolsó az erdőben.
A végére egész megszoktam, hogy
mennyit is engedhetek meg magamnak, ez ment egészen a 19. kilométerig, ott a
meredek lefelé nem volt finom, no. Csetlettem, botlottam a köveken.
Aztán visszatértünk Piliscsabára
és az aszfaltos, térköves utcán, kis nyújtás után, valahogy megint működött a
dolog, 5:30 körüli tempóban kocogtam be a célba… ki érti ezt…
Ott a feleségem várt, aki a rövid
távon dobogóra állt, így neki legalább jól ment. Lássuk be gyógyuló törött
lábujjal nem is rossz J
Évi kolleganőm, aki első
versenyét teljesítette szintén nagyon élvezte a rendezvényt, úgy vélem sikerült
jó értelemben elrontani;)
Kellemes hangulatú eseményt csak
ajánlani tudom.
Az órám adatai akit érdekel:
https://flow.polar.com/training/analysis/7103766155
Megjegyzések
Megjegyzés küldése