November közepe van, elkezdem írni ez a „rövidke"
esszét, a benyomásaim egy része a mostnak szól, a beszámolókhoz jó volt
felidézni a versenyeket, programokat, élményeket.
Úgy telt el ez az év, hogy szinte észre sem vettem.
Szaladtak a napok sorra, rohantak egymás után, egyvalamire lettem figyelmes:
túl nagy a tempó.
Gyűrtem, gyűröm most is a mindennapokat, de valahol
robotszerű volt az egész: újra és újra ugyanaz az útvonal, ugyanazok a reggeli
gyűrött arcok sorra. Bár egy-egy biccentés már benne van a másik körszakállas
sráctól a csepeli bevezetőn. Bár az arcot nem ismeri, csak a fekete sisaknak és
maszknak szól - úgy gondolom - annyit látta már.
Így hát elkezdtem felidézni és összegyűjteni a 2019-es megmérettetések összefoglalóit,
akinek van kedve, olvassa, hátha merít belőle, és én nem hiába gépeltem ;)
Egy biztos: lassítani kell, mert magamnak és
magamra kell az idő…
Az év versenyei szép sorban... volt olyan, ahol
jártam még nézőként, a partvonalról szemlélve az eseményt... minden azonban nem
férhet bele… ugye, hogy ugye… azért visszanézve ez sem kevés.
Zúzmara - Mint
néző
Testvérem sport terén összeakadt egy olyan
munkahelyi/baráti csapattal, ahol „rákapott” a futásra. Lelkesedése, a tél
közepén a Zúzmarára húzta, ide el is kísértem, mert miért is ne. Mivel futni
nem volt kedvem, felkészületlennek és fáradtnak éreztem magam. Furi volt,
kívülről nézni a sok lelkes embert, a készülődőket, futókat és a célba
érkezetteket.
Az „ott akarok lenni, de hülye voltam, hogy nem
neveztem” és a „jobb, hogy nem futsz pár napja még a halálodon voltál”
állapot között billegtem. (Majd egy hétig nyomtam az ágyat, antibiotikumot
szedtem stb-stb…., a józan ész diadala.)
Jó volt látni, hogy haverjával szépen mentek, jó
eredménnyel, tesóm bőven 50 percen belül ért célba 10 km-en.
A Balboa
„kör” – ez azért odab..z
18,5 km kb. 700 m szint 2:09:51
/mi is ez: https://terepfutas.hu/balboa-kor//
Szeretek terepen futni, meg úgy általában szeretek
futni. Korábban nézegettem, de nem foglalkoztam vele túl sokat – a mi ez a
marketingfogás már megint gondolattól vezérelve. Aztán feltűnt, hogy egy olyan
közösségi futás, mely már több száz résztvevőt mozgósít. Ekkor jött hát a gondolat
– Bence barátom javaslatára -, hogy legyünk részesei az élménynek.
Reggel békés nyugalommal vágtunk neki, és izgultunk ne legyen túl nagy a dagonya, a Budai hegyek naptól védett foltjai bizony
fagyosak voltak, a legyúrt és megolvadt hó maradványai jegesre fagytak.
Erről azonban a gázégők melegében még mit sem
sejtettünk, kedélyesen készülődtünk a gyülekező tömegben, ahol néhány földimmel
is összesodort a jó szerencse. A bemelegítés valóban jól esett, kicsit már elgémberedtünk a várakozásban. Itt is szokásos
tömegrajttal feszültünk neki az erdei ösvénynek, ahol úgy éreztem jobb már az
elején helyezkedni kicsit, mert nem akartam beragadni. Így a mezőny lassabb
tagjai mellett nagy léptekkel, néha egy-egy cserjét átugorva vágtattam el. Ez
még később hasznos volt.
Bizony-bizony vastag sár uralta a pályát, mely a
kora tavaszt idéző napsütésben folyamatosan olvadt. Mindamellett a rengeteg szint és
hullámos pálya tényleg megnehezítette az előre jutást.
A Nagy Kaán kilátóhoz felkaptatva már szétoszlóban
van a mezőny, a jéggé fagyott felfelé kész korcsolyapálya volt, velünk van az erő, a köves lefelén csúszkálok, gondolván
ennél csak nem lesz rosszabb, mint eddig…
Aztán jön a jégfal, a völgyből felfelé vezető út
sima jégtükör. Innét jönne jól a szeges rátét, kapaszkodom, csúszkálok, szörnyű
energiaemésztés. Majd jön a cikk-cakk felfelé, hol jeges, hol csúszik a
kavics, de nincs mese, nyomni kell.
Végül aztán jön a csúcs, a kilátó már
látótávolságban, a lassítóból nyélgáz :)
Sajnos a fotós lekésett…
Majd jön a visszaút. Bencével pacsizunk, még felfelé
tart. Itt lett tiszta, hogy miért volt jó belehúzni az elején. A mezőny nagy
része most ér a felfelére, fel az Erzsébet királyné kilátóhoz, ami most már nem
csak jeges, latyakos és vizes is, tele emberrel. Lassan kígyóznak fel a
hegyoldalon, itt már csak lépésben lehet haladni.
Mi meg a még jegesebb oldalon csúszunk velük
szemben, néha iszonyatos az útvonal. A völgybe visszaérve a bokszzsák azért kap
egyet ;)
Az utolsók még most kapaszkodnak felfelé a Nagy
Kaán-tól, a mezőny ezen szakasza, ahol én futok, űzi egymást, lássuk be, itt
már/még dolgozik a versenyszellem.
A sárban durván csúszkálunk, nincs mentség, sokat
itt már a terepcipő sem tehet. Nem csak a zsír ég, ég minden: izom, szalag … De
nyomjuk.
A befutóra szépen szétszakadozunk, egyesével érünk
be, nagyobb szünetekkel. Mivel itt hivatalos időmérés stb. nincs, csak érzésre
megy, de a körülményekhez képest jó menet volt!
BSZM (Félbalaton
duóban) - Na, ez fájt: lélekben
Az előző években Kakuk Bence barátom jóvoltából
kerültem bele abba körbe, akik részesei ennek az élménynek. Persze azóta
elszabadult a pokol, volt: Félbalaton párban, Balaton kör csapatban. Így egy év
eleji szervezkedés eredményeként jött egy Félbalaton duóban, ezúttal Bence csak
kísért, és egy hölggyel – Kitka Diána személyében – vágtam neki a rövidke, majdnem 100 km-nek két nap alatt. Hogy csapatunk teljes legyen, szerencsére
Bence tudott hozzánk csatlakozni, és kísérőnk volt a hétvégén.
Szombat kora reggel neki is indultunk a Budapesti
reggelnek, hogy várjon minket a Balaton, hűvös tavaszi erejével. A kocsiból még
kellemes idő kiszállva már valahogy nem tűnt annyira kellemesnek. Kicsit azt
hiszem túlkalkuláltam a menetrendet, de legalább időben érkeztünk: volt
parkolóhely, meg minden. Majd szépen lassan gyülekezni kezdtek a futók, a
kísérők, és üzembe állt a hangosbeszélő Péter Attila feltűnésével.
Ekkor még bizonytalankodva készülődtünk a
feladatra, én sem voltam teljesen meggyőződve arról, hogy ez egy jó ötlet volt
a felkészültségem fényében.
Mit volt mit tenni, nekivágtunk.
A napi 3 etapot 2-1 és 1-2 arányban osztottuk fel. Itt
most Dia volt a kezdő ember, rám egy könnyűnek mondható 17 km várt. Majd a
második napon fordult a kocka, és én futottam két „rövidebb”, Dia pedig egy
hosszú szakaszt.
A rajt zsúfoltságában sok ismerős arc tűnt fel,
beszélgettünk, kicsit húztuk egymást, míg Dia kis ismerkedést követően
melegíteni ment. A rajt itt a terepversenyek „dugókás” rendszerében működik,
így egyszerre 2-3 ember tud elindulni, ezzel széthúzzák a mezőnyt. Szükség is
van rá, mert szűk az a kerékpárút.
Még javában rajtoltak, mikor Bencével a kocsi felé
vettük az irányt, és surranó pályára térve elindultunk a frissítőpont felé. A
Balaton ilyenkor nagyon változatos arcát mutatja: hol sejtelmes, hol
barátságos, de elég egy kis szél, és hideg párával jelzi a tél: még épp csak
vette a kabátját, de még itt áll az ajtóban.
A váltóhelyen napsütés fogadott, itt vártuk Diát, a
végén kicsit aggódva is, mert nem láttuk pontosan mikor rajtolt, és rosszul
lőttük be az érkezést. A váltás rendben ment, aztán jött az erre a típusú
versenyekre jellemző egyedül maradás érzés. Elhagyja az ember a váltópontot,
távolodik a tömeg, elmaradnak a parkoló autók, a zaj, végül maradnak a
csoszogó, csattogó cipőtalpak, a lihegés, zihálás. Valahogy mindenki egyedül marad, a gondolataival, a távval, saját magával.
Ez a szakasz – szerintem – az egyik legszebb része
a távnak. Van benne szint, de változatos és szép balatoni részeken halad. A
Félbalatonnak is megvan a szépsége itt, mert még van erő, lendület, vagányság.
Szaladnak a kilométerek, az ember még fékez, inkább felülről érinti a tervezett
időket.
A váratlannak érzett meleg azért meg is tréfált,
mert a napsütéses, szélmentes helyeken egyszerűen forrónak éreztem a levegőt,
majd amint egy kis szellő ért, éreztem a hideget a hátamon.
Balatonakalin átrobogva egy olimpikonit is elém
sodort a szél: Csollány Szilveszter épp maratont teljesített. Bence és Dia várt
a falut elhagyva az emelkedő végén a dombtetőn – lássuk be jól esett …
A váltóhely felé robogva éreztem, hogy a másnap
kemény lesz. Azért a Fövenyes strandjához vezető hosszú lefelét elengedtem és
bőven 5 perc alatti tempóval érkeztem a váltóhelyre.
Dia megnyomta a végét, de lássuk be: nem volt
boldog a mosolya. Mindazonáltal szép eredménnyel ért célba. Az első napot
3:50:43-as hivatalos idővel zártuk – ez 5:17/km-es átlagot adott.
Az estét nagyon kellemes társaságban tölthettük,
mert egy szép nagy asztaltársaságnyi futót sikerült a PSE kötelékéből egy
asztalhoz ültetni. Ahol megtisztelt minket egy egyéni résztvevő – most már
tudjuk: teljesítő - is!
Este Dia átjött egy kis sportkrémért, és számba
vette az első nap gyötrelmeit: vízhólyag, kicsit meggyűrt izomzat stb. próbált
felkészülni a másnapi 51,3 km-ből az Ő félmaratonjára.
2. nap
A kiadós reggeli után – már megbeszéltük előre – én
elsétáltam a Tagóra sétány kikötői végére, a rajthelyre. Egy másik PSE csapat
első futójával vágtam neki a távnak a hideg, de kellemes reggelben. Kicsit
doppingoltam magam azzal, hogy utolsónak rajtoltam, és az első néhány
kilométeren végig előztem, igaz lassabban és lassabban, mert kezdtem megérkezni
a mezőny azon részébe, ahova tempóm szerint tartoztam.
Igazából az első felét, míg Csopakra értünk, egészen
élveztem, de már itt aggódtam, hogy a második etapon hogyan fogok muzsikálni.
Majd erőt vettem magamon, és figyelve az órát szépen haladtam tova a Balaton
parton. Menet közben itt is szurkolókba botlottam, Csorba Bali buzdított, némi
iróniával a hangjában: „Nem számít a holnap, mindent bele.” A befutót már nagyon
vártam…
Valahol itt kezdődött a „lélekmelengető” része a
dolognak.
Menet közben még buzdítottuk Diát, míg odaért, én
meg kiültem a járdaszigetre napozni, felkészülve a következő gyűrődésre. A
hangulatom még jó volt, kimondottan jól esett a napsütés.
A váltópont a már azóta hírhedté vált dombtetőn, … a
parkolóban vártuk Diát, lassan érkezett, valahogy végtelennek tűnt, mire odaért.
Tudtam, hogy fáradt, és ismerve a félnapos ezen oldalát – mármint az előző napi
két táv után futni egy félmaratont – gondoltam, hogy lassul majd, de a
várakozás akkor is felőrlő ilyenkor.
Bár elgyötört arccal, mindazonáltal egész jó
idővel érkezett meg, majd nekivágtam az aznapi második etapomnak. Ez volt csak
az igazán kemény menet, mind lábban, mind fejben. Valahogy nem akartak vinni a
surranók, nem jött a tempó, csak a pulzus ment az ég felé. Egy kis lendületet
adott a gyönyörű Balaton. Balatonvilágoson, a partfal tetején futó
kerékpárútról az egyik legszebb a kilátás a tóra.
Ebből némileg töltekezve a vasúti átjáróban szintén
PSE-s csapattal együtt gurultunk le a dombon – csak ők autóval voltak.
Majd a kezdeti lendületet és a futót a Siófokon és környékén -
oly sokszor szinte összetéveszthető - hosszú egyenesek törik meg. Mint ez is:
Utazol a többi futóval, akik közül többen már 4
napja nyomják, napról napra újra nekivágva, valahol felemelő érzés, valahol
elgyötör. Aztán a végén, hogy jobban menjen, számolni kezdtem a lépéseket, ezzel
lekötve magam az utolsó kilométereken. Cipeltem magam tovább és tovább, nehéz,
önismereti, mentális és fizikai helyzet volt.
Majd hallani lehet a parton a befutó hangjait, és
röviddel az után lefordul az út, le a partra, de innét még sok van, több, mint
egy kilométer, végig a hűvös parti párában, sokszor szeles részen.
Végül befutó… Dia és Bence várt és Diával futottunk
be… köszönöm.
Hazafelé megkértem még Bencét, hogy vezessen, nem
ment, kellett a pihenés. Köszönöm.
Az eredményünk nagyon jó lett: vegyes párosban 4. a FélBalatont
teljesítő kettő fős csapatok közt a 16. helyet 213-ból.
HalfB. mixed pairs (12)
|
||||||||||||
Hely
|
Rajtsz
|
Név
|
N3
|
N4
|
Idő
|
|||||||
4
|
2216
|
Fogalmunk sincs
|
3:50:43
|
5
|
4:41:31
|
4
|
8:32:14
|
|||||
Noszvaj –
húsvéti kihívások
Kb. 25 km 640 m szint és 2:30 perc
Noszvaj az évek során valahogy a szívemhez nőtt. Úgy
alakult, hogy már sokadik húsvétkor megyünk ide futni, de most célirányosabbak voltunk.
Kivettünk egy házat, és barátokkal mentünk. Bence és Dorka, valamint kisfiuk:
Bendegúz volt kis családunk kísérője.
A két kis herceg kimondottan jól viselte a
megpróbáltatásokat, az új helyet, a csapatos jelenlétet.
Mivel ez egy sportbeszámoló az „unalmas” családi
progikról és a Czinke fészekben tapasztalt barátságról csak érintőlegesen
ejtenék szó.
Tehát a szaladás az előző évekhez hasonlatosan, a
falu körüli hegyes-dombos erdei utakon zajlik, sokszor gyönyörű kilátással a
falura. Mint eddig – ami a szervezőknek annyira nem jó, de nekem nagy értéke –
emberi mértékkel is jól kezelhető résztvevő érkezik a versenyre, mindig 100 fő
alatt.
A hosszú táv – két kör – teljesítésére ritkán nevez
10-20 főnél több, így történt ez most is. Magam részéről - mint mindig - tettem,
amit tudtam és nekiveselkedtem az eseménynek. A kezdeti helyezkedést követően, a
második hosszabb felfelén már tisztult a vonat, és ritkult a mezőny. Az erdőben
és a faluban a húsvéti időszak kísérőprogramjait adó tojásvadászatra a jó idő
miatt sokan érkeztek, egyúttal sokan túráztak az erdőben is. Többen
meg-meglepődtek a futókon, sokan szurkoltak is, ami külön öröm volt. Az erdőbe
beszűrődő tavasz gyönyörű napsütése kimondottan meleggé varázsolta a hétvégét,
ami miatt a futás azért nem egy nagyon durva tempóban haladt. A két babakocsis
szurkolói csapat várt bennünket az ellenőrző ponton. Itt magamhoz vehettem a
sapkámat, amit reggel otthon felejtettem – szerintem ezért égett le a fejem…
Menet közben Gábor barátom elszáguldott, ahogy várható volt, míg Bence lazább
tempót vett és lemaradt mögöttünk.
Aztán jött a kihívás: a második kör.
Itt már úgy gondoltam, egyedül fogok menni, de nem
sokkal az első domb tetejétől meghallottam egy mögöttem szuszogó futót. Meg is
lepődtem, hogy került elő ennyivel a rajt után. Ezt követően megelőzött, majd
lassan elkezdett elhúzni. Ekkor már úgy voltam vele, ha csak dacból jött, akkor
a második felfelén úgy is elfárad és visszaelőzőm, ha pedig erős, akkor miért
küzdjek vele, így is, úgy is elhagy majd.
Végül az első variáció jött be: dacból ért utol,
csak azzal nem számolt, hogy ismerem a pályát, és nem futottam el magam az
elején. Így a Kövesdi kilátóhoz érve már kezdett lemaradni, majd el is tűnt
mögöttem. Innét végképp a magam tempójában tudtam beérkezni, a második kör
lefeléin azért éreztem már a terhelést. A combom bőven lázadt és ellenkezett a
barlanglakásoknál, majd a befutón.
Végül is 5-nek értem be az eddigi leggyengébb
időmmel.
Elégedetten ültem le a „befutócsomag” helyett
kapott forró gulyás elfogyasztásához, nagyon jól esett.
Innét kezdődött a családi és baráti progi ezúton a
köszönet érte!
Aki teheti, látogassa meg a települést, megéri.
Aki teheti, látogassa meg a települést, megéri.
UB – családi
kötődések, más tempó
Az előző, 2018-as UB-nál azt éreztem, hogy vége, nem
lesz több. Kiszállok, nem is megyek én oda többet, majd jött az a bizonyos
telefon. Testvérem kérdezte: eljössz velünk?
Ez egy olyan lehetőség volt, amit nem lehet
elengedni, és ki akartam használni. Így nem mondhattam nemet. A korábbi csapatom
vezetőjének, Szilvinek természetesen jeleztem, hogy mik a szándékaim, így
korrekt.
Volt némi pity-puty a szervezésnél, de megoldódott, és Csopakra tettük le a bázisunkat a céges lakhelyre.
Gyönyörű, szinte nyárias napközbeni idő fogadott, annak ellenére, hogy először még szakadt az eső. Míg a többiek megérkeztek, kv-t főztem, és élveztem a májusi napsugarakat.
Gyönyörű, szinte nyárias napközbeni idő fogadott, annak ellenére, hogy először még szakadt az eső. Míg a többiek megérkeztek, kv-t főztem, és élveztem a májusi napsugarakat.
Természetesen egy olyan csapatban, ahol több az
első bálozó, mindig jó menni, mert minden előkerül, minden kérdés legalább
háromszor.
Azért a hangulat egy „hazai” csapatban felhőtlen és
egyben felemelő volt.
Még a rajthoz elengedhetetlen „csip” átvétele is
lencsevégre került, na puff.
A rajtnál már éreztem – mivel tele voltunk erőtől
duzzadó futókkal – ez még a kevésbé rutinos futók ellenére is lehet egy jó
tempójú csapat, így finoman ugyan, de megnyomtam az első majdnem 12 km-t. A késő
délutáni időpont ellenére nagy volt a meleg és a páratartalom, ami az első részszakaszon
nem is jelentett gondot, a következő, már a Balaton felvidékre vezető –
Aszófő-Pécsely – szakasz rendesen megizzasztott. Végül is, alig valamivel 5
percnél rosszabb átlaggal zártam, ami aztán tüzet adott a többieknek.
A csapattaktika végül is úgy épült fel, hogy 3
autó, autónként 3 fő. Így szétosztva – ha nem is pontról pontra – követtük
egymást, hogy legyen idő átérni egy-egy váltásnál. Utánam a többiek is meg-
megnyomták a szakaszokat, így végképp egyértelművé vált, itt lehet szép
eredményt futni.
Persze időben is ment az adok-kapok, mert épp a
szomszéd falu csapatával találkoztunk össze, akiket mégiscsak illik megverni
ugye.
A naplementében gyönyörű volt a Balaton felvidék,
persze a kígyózó kocsisor stb. nem volt annyira buli, de hát ez van, ehhez a
programhoz ez már hozzá tartozik.
Mentek a szakaszok, lassan beleértünk az estébe, majd
éjszakába. Szerencsémre a Balatongyörökig tartó hosszú 10,5-ös szakasz jól ment,
nem nagyon volt megingás. Igaz, ahogy előztem le a többi futót, és épp kezdett
nagy arcom lenni, jött a „tehervonat”, a Budai Hegyi Gepárdok személyében, és
az akkor futott 4:45 p/km körüli tempóm ellenére úgy otthagytak, hogy majdnem
nekiálltam stoppolni…
Innét én pihenni „mentem”, a többiek következtek
ismét, jöhetett a regenerálódás, az utolsó etap előtt.
Folyamatosan figyeltük a többiek teljesítményét, a
szakaszok adatai on-line elérhetőek, így láttuk ki mit futott.
Éjjel jött - a szinte már kötelező - balatoni
vihar, hatalmas felhőszakadás verte végig a mezőnyt, ömlött az eső, néhol
dörgött, villámlott. Anett és Tibi is csavarta magából a vizet, de helyt álltak!
Közben volt egy kis pitty-putty és beugrottam egy
2-esre, de az nem volt jelentős teher.
Végül az utolsó szakaszon a hajnal, hideg széllel
és vizes párával köszöntött, ekkor tesómtól, Lénárdtól vehettem át a stafétát, és veselkedhettem neki az utolsó szakasznak.
Itt azért a kialvatlanság, és a fáradtság meggyűrt
már, lassultam is, épp csak ment az 5-ös átlag.
A további szakaszokon pihenés volt, illetve
készenlét, ha be kell ugrani.
Majd az örömmámor a célban, illetve a várakozás a
célfotóra… na, az hosszú volt, majdnem fél óra mire beértünk!
Részemről: 4 szakaszon 31 km meg az apró, 5 perc
körüli átlag
Az UB-n pedig – bár „buli” csapatként indultunk -,
a 9 fős vegyes csapatok közt a 14. hely a 62 induló csapatból, abszolútban 235.
hely az elrajtolt 1501 csapatból. 20 óra 04 perc alatt kerültük a tavat. Jó volt veletek!
Szilvásvárad MTB marathon
Szintidőn kívül és mégis időben – kb. 91 km 2200m
szint 6:46
Mivel előző évben bővült a család nem nagyon volt alkalom montizni, azonban hiányzott már egy ó futam, ekkor döntöttünk úgy,
hogy Kakuk Bence barátommal nekivágunk a Szilvásnak.
Az MTB hívek közt úgy vélem egy ismert maratonról beszélünk, bár maga az MTB sport ázsiója úgy látom hanyatlóban van.
Az MTB hívek közt úgy vélem egy ismert maratonról beszélünk, bár maga az MTB sport ázsiója úgy látom hanyatlóban van.
Beneveztünk, hogy nekivágjunk és megegyük a
hegyeket. Aztán persze a felkészülés főleg síkon történt – hiába az esetenként 80
– 100 km, ha az nagyrészt síkon tekered, a hegyre fel fájni fog azt garantálom!
A TOP maraton sorozatban egész régen futottam első
próbálkozásaimat, már 9-10 éve. Akkortájt volt talán a csúcson a részvételi
létszám. Ahogy nézegettem a létszámot bizony-bizony jelentősen csökkent. A
Szilvás érdekessége, hogy nekem valahogy mindig a legnagyobb kihívás volt, mégis
kellemes emlékekkel mentem haza még sárban reszketve is. Kemény, gépet és
embert próbáló verseny ez még a rövid távon is. Magyar viszonylatban sok
szinttel, változatos talajokkal, az aszfalttól, a murván át, a sáros, füves,
köves erdei ösvényekig. Illetve mindezeken komoly tempókkal.
Beálltunk tehát a hosszú táv végére, bringázni
„kicsit”. A mezőny a vártnál is szűkebb létszámmal, kb. 50-60 indulóval mentek
neki a távnak.
A teljes hősszú nagyságrendileg 110 km, 2500 m
szinttel, ahol 5 és fél óránál, 75km körül, van egy ellenőrzőpont, amit ha nem
érsz el, akkor nem zárnak ki, csak csípnek a távodból, így „csak” 91-2 km lesz.
No, itt le is lőttem a címben foglaltakat, mert nem
értem be „időben”, így a rövidebb hosszút nyomhattam le.
Menjünk vissza az elejére, a rajtot követően a
mezőny első fele iszonyat tempót diktálva elszáguldott, majd szépen lassan
gurultunk egy-két sporival, köztük Bencével az aszfaltos felfelén. Itt aztán
mindenki beállt a maga tempójára és eszegette a kilométereket. Egészen szépen
ment az első nem aszfaltos felfeléig, ahol én elástam magam a sárban, majd mire
visszavánszorogtam az ösvényre addigra odaért a középtáv eleje és megszégyenítő
árú gépeken, hatalmas tempóval elszáguldottak mellettem.
Innét aztán az Ördögoldalig nem volt komolyabb
hiszti, mentem a saját tempómat, így haladtam, de már kb. 30-40 km-nél láttam,
hogy ki fogok csúszni a szintidőből. Ennek ellenére a fennsíkon elfordultam a
hosszú táv magányába, ami azért nem volt megnyugtató…, de csak először. A
legszebb és legélvezetesebb része volt a pályának, illetve a Felsőtárkányi frissítőpont
kiszolgálása felejthetetlen volt!!!! Köszönöm nekik.
Aztán, már csak vissza kellett érni – ez közel két
órát emésztett fel. A talaj süppedős volt megette az erőmet, a frissítőpont nem
ott volta hol vártam, így ez sem dobott fel lássuk be. A szenvedésem nem tudom,
kellő valóság érzettel visszaadni, ezt úgy át kell élni. Legyen elég annyi,
hogy ennyire már rég fájt bringázás… Nem is tudom miért fájt ennyire, talán nem
voltam ott fejben, csak a kevés felkészülésre nem fognám, bár ez is közre
játszott… Közre játszott, hogy fájjon a sokadik a kilométer aszfalton felfelé,
a bokáig érő agyagos sár az erdőben, a mély erdei út, ahol szinte visszafelé
húzta a kereket a finom esőből visszamaradt nedves iszap, a pára amit néhol
szinte harapni lehetett a kora nyári melegben… Talán így együtt, ezért volt
nehéz, embert próbáló.
Tovább vitt a táv, a táj, a természet közelsége és
szeretete. A fizikai nehézségekért sokszor kárpótol a beérkezés öröme mellett a
gyönyörű táj. Ha visszanéz az ember egy fordítónál – ez a Google-ról loptam a képet –
csodát láthat. Tegyük hozzá, hogy mindezt méregzöldben a Májusi esőktől….
Összegezve számokban: beértem és ezzel az idővel a
hivatalos eredménylista szerint abszolút 33/40 és korosztályos 17/20-as (helyezés/beérkező –
jó lett volna tudni hányan indultunk) eredményt értem el. 6:45:24 alatt
elégetve iszonyat mennyiségű több, mint 5000 kalóriát.
Ha lesz még Szilvásvárad maraton, akkor ide vissza
akarok jönni…. mert 2020-ban sajnos elmarad...
A megérdemelt gulyásleves eszegetés mellett, a
háttérben zajlott a díjkiosztó az ürülő félben lévő parkolóban, nézegettük a
bringákat. Sajnos a régi 26-os, 3*9-es ideje lejárt, egyszerűen eljárt felette
az idő. Más technikák, 27,5-es és 29-es kerék, 2*10 és 1*11-12-es leosztások a
menők. Más vázgeometriák, könnyebb, rugalmasabb anyagok. Egy darabig még nem
lesz más, marad a 26-os, de talán egyszer majd…
Salz – „A
bukás”
Kb. 20 km 920 m szint majd egy törött váltó
Egy kellemes családi programnak indult, először
kisgyerekekkel az Alpokba. Igen bizony, Bendegúz és Botond is elkísért minket –
bár sok választásuk nem volt… Éjszaka beültek a kocsiba és tűz. Irány Ausztria.
Aztán persze az idő nem volt kedves, már az indulás
előtt tisztázódott, hogy eső, eső és eső, valamint eső és max. 13-15 Co vár
majd minket.
Ennek ellenére a kis csapat lelkesen utazta le a
Gosau-ig tartó több, mint 500 km-t. A két kis herceg megszenvedte ugyan, de
bírható volt.
A szállás elfoglalása, illetve maga a szállás
rendben volt, bár lehetett volna szerencsésebb leosztása, de most ilyen lett és
kész.
Az esőfelhők között még sikerült egy napsütéses
délelőtt sétálni a patak parton, illetve átjutottunk Hallstadt-ba is.
Maga a verseny: hajnalban szakadó eső, nincs
komment, nincs sírás, verseny van. Öltözködés, pakolás, szerelés, Bad Goisern.
Sanyit (Bence) kikísértem a vasútra, hogy átutazzon
Obertraun-ba – már itt eláztunk. Nem volt meleg… A rajtnál várva, kicsinek tűnt
a mezőny, először nem értettem…
Aztán rajt, kicsit olyan távolról figyeltem magam
érzettel haladtam a felfeléken, aztán már kezdtem érteni miért nem voltunk
sokan. Ahogy beértünk a felhőbe, majd átértük az első rétegen iszonyatos hideg,
fagyos szél és folyamatos eső fogadott.
Egyes lefelék után úgy kellett lefejteni a kezem a
kormányról. Hideg volt, de a lehetőségéhez képest elfogadhatóan haladtam. Úgy
voltam vele, hogy "szépen" végig megyek és kész, a lényeg, hogy behúzzam a
versenyt.
Aztán jött a fekete leves, kb. 18 km után a hátsó
váltót feltekerte a hátsó kerék.
Megálltam és az elhaladó sporik szánakozó tekintette
mellett felmértem a károkat, lehetőségeket
- itt állok egy völgyben ahol nincs térerő
- iszonyat hideg van
- esik
- tekerni nem tudok
- a következő frissítőpont 2-3 km
Írtam egy sms-t a száláson lévő hölgyeknek, hogy
mentés kérek majd, mert feladni kényszerülők a szeánszot.
Elkezdtem hát gyalogtúrámat először a
frissítőpontig, majd még kilométereken át föl a gerincre. Innét legurultam
vissza a rajtba (könnyen hangzik, de nem volt az). Átfagytam, kihűltem, átáztam
és még tekerni sem tudtam, hogy hőt termeljek. Remek volt. Majdnem két órába
telt ez a kis gyalog „túra”.
A versenyközpontban néhány kedves hölgy szerzett
nekem teát és melegen tartó fóliát, illetve jött menteni Dorka. Nem kívánom
senkinek se a körülményeket, se azt, hogy egy aprópénzbe kerülő váltófül törés
miatt kelljen feladni bármilyen eseményt.
Hosszú várakozás következett, aztán elnézve Bence
idejét tudtuk, hogy szép lassan, de beér. Gratulálok neki, hogy végig ment.
Egy kör,
éjszaka
Sokat egyeztettünk Bencével, hogy miként tudnánk
egy komolyabbat bringázni még ebben az évben. Erre következett a lehetőség és
rá is csaptunk: Balaton kör éjszaka. A Kakuk klán még épp nyaralt, mi pedig épp
leugrottunk kicsit a Balcsira, így összehangoltuk. Az esti vonattal le, rajt
kb. 21:00 óra, szendvics betárazva, víz feltöltve, hajrá. Indulóhely és
célhelyszín: Balatonlelle
Még megálltunk egy kedves szurkolótábornál, de
utána már csak mi voltunk és az út… meg a kávé, mert a kávé fontos!
A következő helyeken pihi: Keszthely, majd
Ábrahámhegy, Füred, Kenese, Siófok
Mivel kicsi volt a forgalom és iszonyatos a
bringaút, ezért több helyen kimentünk a főútra, ez azért segített, hogy jó időt
menjünk a sok pihenő ellenére.
Kimondottan élvezetes volt, legalább is nekem ez a
késő nyári éjszakai kaland.
Rég mentem ennyit éjszaka, de úgy fizikálisan, mint
mentálisan jól ment, csak a hátsóm fáradt el nagyon.
Élveztük a helyzetet és a Balaton éjszaka
gyönyörű. Voltak hűvös, párától és ködtől áztatott szakaszok, de hajnalban a
hold fénye szikrázott a tavon.
Füreden megálltunk a benzinkúton – még jó, hogy
0-24 és finom a kávé. A következő nagy frissítés Siófok volt, találtunk egy
pékséget ami 5:45 kor már nyitva volt, friss meleg pékárúval töltekeztünk.
A következő napon nem aludtam, mivel jött a család,
így kimondottan fura állapotban kavarogtam egész nap és kora este ágyba bújtam.
Maga a túra: 10 óra 06 perc, a bringa órája szerint
8:37 perc aktív tekerés. Sajnos a GPS lemerült így nem mért végig, se pulzust,
sebesség adatokat, csak az időt.
Sri chinmoy
félmaraton– van élet a halál után
5 kör, 1:41:51 – 4:46-os átlag
A Salz-os váltótörés, rossz lelkiállapot után nem
volt kedvem edzeni, versenyezni meg főleg nem. Nem is neveztem, egészen addig,
míg tesóm fel nem hívta a figyelmet erre a rendezvényre, mondván együtt nyomjuk
egy félmaratont… izgultam, mert jó erőben van.
Nem tudtam milyen lesz, hogyan fog menni… az elején
a Lébényi különítménnyel egyeztettem, de egyedül maradtam a tervezett időmmel.
Sebaj, gondoltam, akkor megnézzük mi van bennem alapon, nekiveselkedtem. A
rajtot követően az első egyenesben látszott, hogy nem túl combos a mezőny,
beleférhetek az elejébe, így hát hagytam, hogy vigyen a lábam. Jól, ment
élveztem, kimondottan jól esett, szép volt az erdő. Kicsit hullámzással, de
összességében jól futható pálya.
Aztán annyira jól sikerült, hogy az első 3 kör 2
másodpercen belüli szórásban sikeredett. A negyedik volt a leggyorsabb, végül
az 5-ben lassultam egy kicsit.
Menjünk csak bele részletesebben, hogyan is volt
ez. A kör eleje egy kavicsos töltés, majd egy szintén kavicsos, erdei út, ami
egy téglalap formát ad – ok-ok nagyjából -, végül egy kis aszfalt és egy kis
földes visszafordító. Nagy vonalakban ez volt egy kör. A töltésre oda-oda
sütött a nap, ez nagyon élvezetessé tette. Maga az útvonal végig fák között, a
szép színes őszi erdőben szaladt. A hűvös, tiszta idő optimálissá tette egy jó
futáshoz. Majdnem végig egyedül mentem, majd a második körtől kezdtem utolérni
a mezőny végét, illetve voltak váltók és maratonisták is, e miatt követhetetlen
volt ki mit fut és kivel kell „versenyezni”. Az utolsó körben aztán a hölgyek
közül két dobogós megszorongatott, de végül csak a női győztes tudott
megelőzni.
Remek érzés volt, jól ment csak a végére fáradtam el,
ezért lett az utolsó kör 40 másodperccel lassabb.
Ja igen, tesóm…. mivel foci edző is, és a csapata
meccsét 11 órára kérte az ellenfél, így nem tudott jönni…
Abszolút: 10/164; férfiak: 9/91 és korosztály: 5/58
NATO – egy
bukás után
10 km némi szint és 4:42-es átlag
Ezt a versenyt olyan képzeletbeli léleképítőnek
indult a Salz-os váltótörés után, gondoltam majd erre összeszedem magam, nem is
hosszú, lehet egy jó újrakezdés.
Ebből az lett, hogy már – mint feljebb írtam – volt
egy félmaraton, így kb. tudtam, hogy erőnlétből nyomhatom, menni fog.
Persze mindig van egy „DE”, no itt is volt. Kb. 3-4
nappal a futás előtt eldobtam a vasat reggel munkába menet, persze aszfalton.
Térdem, könyököm sérült, – most december 31 van, mire ide értem az írással - a
könyökömön heg van, a térdemet pedig kb. 2 hónapig nem tudtam rendesen
behajlítani, de még most is előfordul, hogy nem tudok rendesen letérdelni.
Érdekes volt, mert rövidebb távokon nem okozott
gondot, kb. 11-12 km után kezdett a vádlimnál izomfájdalom, görcsösség
jelentkezni.
Sebaj, gondoltam neki-neki, meg sorolhatnám a sok
buzdítás, vagy tehetek ide kis ikonkánt romasisakot pl.:
, vagy spártait: 
…
szúval ennyit a huligánkodásról.
, vagy spártait: …
szúval ennyit a huligánkodásról.
Kellemes, a rajthely környékén kimondottan szép idő
várta a futni vágyókat. Magam sem gondoltam volna, de tényleg rövidnadrágos,
atlétás időben szaladhattunk. Szerencsére más – nálam sokkal szebb - PSE
tagokkal is sikerült összefutni:
A rajt nem volt rendezett, igazi
tömegrajt volt, a rajtterületen utálok tolakodni, de itt kellett volna. Az első
szakaszban kb. 3-4 km-en végig pozíciót kerestem, messze nem tudtam a magam
tempóját futni, ez elég sok energiát felemésztett. Ekkor már a rakparton
futottunk, nagyon erős szembeszélben. Meg kell mondjam, nagyon nem estek jól
azok a széllökések, sokszor szinte mellbevágott egy-egy nagyobb löket.
Visszanézve a tempót mégis ez volt a legkiegyensúlyozottabb szakasz.
A fordító után már jöhetett a
helyezkedés, itt már szép libasorban nyomtuk, letisztult a mezőny. Azonban
innét volt igazán „csikicsukis” a pálya, illetve az alagútban, a 8.
kilométerben nem esett jól a felfelé, majd utána fel tovább a dombra sem, ahogy
a szintérték is mutatja.
Elfáradtam, a bukás utáni izomhúzódás
is „segített”, mindazonáltal a tempó jónak volt mondható, átlagban 4:38-re jött
ki hivatalosan, én lassabbat mértem, de egye kutya elfogadjuk:)
Abszolút: 240/1825, férfi: 213/1131
Saját mérés:
Volt még terv, de aztán ez bedőlt,
így ennyivel zártam az évet, azért ez sem volt kevés!
Először is köszönöm szépen kedves
olvasó, hogy eddig eljutottál, szép teljesítmény volt tőled is!
Ennek a nem rövidke írásnak az
elkészítése nem kevés lopott időt és ihletet igényelt. Persze aztán menet
közben felötlik az emberben a gondolat: itt panaszkodik ez a lökött, hogy
elrohan az idő, mikor mennyit edzhet, hogy így tudjon futni és bringázni….
szörnyű önteltség.
Erre némi reakciót azért adnék. Az
életvitelem és edzésem kapcsán szerencsés helyzetben vagyok, mert munkahelyemen
tudom hova tenni a bringámat és le tudok tusolni munka előtt. Így az
edzésmunkám nagy hányadát munkába menet és munkából jövet oldom meg. Bringával
11 km oda és vissza. Futva 12,5 km, mert nem akarok a csepeli bevezető mellett
futni. Bringával gyorsabb vagyok a BKV-nál, 27-35 perc bringától időjárástól
függően, futva 1:04-1:17 ez már nagyobb szórás, de belefér. Attól függ viszek-e
a hátamon ebédet vagy sem. Ezek csak csúcspontok, vagy épp mélypontok egy évben, a többi, a napi bringzás, a kedd esti futások, a hajnali havas reggel, vagy a reggel magánya ide már végképp nem fér bele.
Másrészről köszönöm nekik:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése