Májusi este volt... este 10 is elmúlt, a hotel már csendesedett, a napi program és a kiadós vacsora után visszaszállingóztak a vendégek a szobáik hűvösébe.
A kora nyári nap forróra melegítette a betont és az aszfaltot, ami aztán a hűs, párás folyóparti levegőbe lehelte még melegét. A tikkasztó, szinte nyári forróság még megviselte a télhez és hűvös tavaszhoz szokott embereket.
A folyosón haladva tusolók halk moraja, egy-egy tévéműsor zaja szűrődött ki az ajtók résein. Néhol még egy-egy beszélgető alak támasztotta az esti fényekben olyan homályosnak tűnő szállodafalat a bár körül.
A hátsó lépcsőn lépkedett fel, a vastag szőnyeg halkan sercegve nyelte el a lépései zaját. Az elsőn már a korábbi halk moraj is halványult, a másodikon elhúzták a lépcsőházat elzáró vastag függönyöket, a harmadikon pedig szinte teljes volt a csend.
Mosolygott, olyan filmbeillő, vagy legalább is ponyvaregénybe a helyzet…
Egy halk koppintás után nekidőlt az ajtófélfának és fülelt, várt a reakcióra, ami nem is maradt el.
A folyosón megrekedt a meleg, így a három emelet megmászásai is izzadságot rajzolt a homlokára. A nyakkendőt már menet közben levette, kigombolta inge egy részét és már így lépte át a küszöböt.
A szobában, ahogy lenni szokott egy ilyen, pár napos, szűk programbeosztás esetén, rendetlenség fogadta. Néhány pár női cipő az ágy végében, egy nagyobbacska koffer tartalma részben a szekrényajtóra akasztva, a nő pedig a szoba közepén épp hámozta ki magát az este kellékeiből. A haja részben kibontva, a smink jó része már lemosta, csak az a fránya cipzár, a ruha hátán nem akarta megadni magát. Épp jókor érkezett…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése