... már húzódott le a kora őszi nap a fasor ágai közé, nem tétovázott, araszolt lejjebb és lejjebb. A forgalom zakatolt, csak néha-néha lassította egy-egy "hétvégi" sofőr. A falvak tábláinál egymásra torlódó kocsik közt gurult, tempósan ahogy szokott, néha túl tempósan is.
Belemeredt néha a gyengülő napsütésbe, elgondolkodott miért is autózik ennyit. Kell-e, akarja-e, bár néha az sem volt tiszta miért is megy pontosan. Lehet, hogy csak egy kávé miatt, bár egy röpke együttlét lebegett a szeme előtt.
A város előtti hosszabb egyenesben még egyszer megtelt a kocsi..., megtelt az ősz csalóka melegével. Majd a külváros kocka épületei el-ellopták majd végképp eltörölték a napfényt. Maga maradt a kocsiban, a rádió sem szólt, csak vezetett.
Megállt a megbeszélt helyen, s ott várt... várta a nőt.
Pár perc telt el, s meglátta az ismerős alakot a lépcsőház homályából feltűnni. A nő leszegett fejjel lépkedett, néha fel-felpillantva, mint aki tudja, hogy vétkezni fog. A gesztusok elárulják az embert, így volt ez most is, de nem figyelt rá.
Nem sokkal később egy kávázóban ültek. Feszengve kortyolták a kávét, mindketten tudták, hogy a szűkös időkeretből minden perc kincs, de az előjáték kellett. Találkozni, alibit adni... kellett a bizsergés.
Fizetett, majd kicsit feszengve elindultak...
Keskeny aszfaltos úton haladtak, már javában az estében, majd az aszfalt elfogyott, lekanyarodva egy kanyargós földútra irányította a nő. Lassan haladtak, az autó lámpái imbolyogva világították be az éjszakát. Végül egy tisztásra érkeztek.
Az sötétben, mint ólmos súly ült közéjük a csönd. Majd egy pillanat múlva már egymásnak esve próbáltak többet és többet felfedni a másikból.
Ruháik egy része gyűrötten lógott az autó kormányán, feküdt szerteszét. Az ülés halk nyikordulásokkal vette tudomásul a bennük feszülő vágyat. A nem túl távoli kis aszfaltcsíkon el-elsuhant egy-egy autó, ami némi többlet fényt kölcsönzött a hold derengő világossága mellett. Nagy hevességgel feszültek egymásnak és a hevesség halk sóhajokkal töltötte meg a párásodó autóablakok mögötti teret.
Az együttlét ereje finom izzadságcseppeket csalt a homlokukra. A nő vágytól hevesen, nedves örömmel fogadta magába. Minden mozdulat újabb és újabb hullámot vetett a nőben. A finom kis harapások tovább vitték a nő vágyát élvezethullámról élvezethullámra.
Mire ő is a csúcsközelbe ért, már a nő is tudta: közel jár, érezte magában, szinte szétveti a férfit a szexuális energia. Gesztusaival jelezte ajkai közt szeretné felfogni a folyékony férfierőt.
A hűvös esti órák miatt hamar párássá vált ablakok viszonylagos biztonságában pihegve figyelték egymást, a lassuló légzést, érezték a párolgó szenvedély illatát. Majd lassan készülődni kezdtek, pár szóval később indultak is. A kocsi fényszórói bánatosan bólogatva világították meg az út menti bokrokat. Keveset beszéltek, majd a városba érve egy kurta csókkal búcsúztak.
A főútvonalra fordulva a hétvégi ritkás forgalomban tempósan haladt hazafelé. Még egy kurta üzenet jött, melyben köszönte a nő a látogatást. Olyan képletes is volt, de akár hússzú távon búcsúzás is lehetett...
Belemeredt néha a gyengülő napsütésbe, elgondolkodott miért is autózik ennyit. Kell-e, akarja-e, bár néha az sem volt tiszta miért is megy pontosan. Lehet, hogy csak egy kávé miatt, bár egy röpke együttlét lebegett a szeme előtt.
A város előtti hosszabb egyenesben még egyszer megtelt a kocsi..., megtelt az ősz csalóka melegével. Majd a külváros kocka épületei el-ellopták majd végképp eltörölték a napfényt. Maga maradt a kocsiban, a rádió sem szólt, csak vezetett.
Megállt a megbeszélt helyen, s ott várt... várta a nőt.
Pár perc telt el, s meglátta az ismerős alakot a lépcsőház homályából feltűnni. A nő leszegett fejjel lépkedett, néha fel-felpillantva, mint aki tudja, hogy vétkezni fog. A gesztusok elárulják az embert, így volt ez most is, de nem figyelt rá.
Nem sokkal később egy kávázóban ültek. Feszengve kortyolták a kávét, mindketten tudták, hogy a szűkös időkeretből minden perc kincs, de az előjáték kellett. Találkozni, alibit adni... kellett a bizsergés.
Fizetett, majd kicsit feszengve elindultak...
Keskeny aszfaltos úton haladtak, már javában az estében, majd az aszfalt elfogyott, lekanyarodva egy kanyargós földútra irányította a nő. Lassan haladtak, az autó lámpái imbolyogva világították be az éjszakát. Végül egy tisztásra érkeztek.
Az sötétben, mint ólmos súly ült közéjük a csönd. Majd egy pillanat múlva már egymásnak esve próbáltak többet és többet felfedni a másikból.
Ruháik egy része gyűrötten lógott az autó kormányán, feküdt szerteszét. Az ülés halk nyikordulásokkal vette tudomásul a bennük feszülő vágyat. A nem túl távoli kis aszfaltcsíkon el-elsuhant egy-egy autó, ami némi többlet fényt kölcsönzött a hold derengő világossága mellett. Nagy hevességgel feszültek egymásnak és a hevesség halk sóhajokkal töltötte meg a párásodó autóablakok mögötti teret.
Az együttlét ereje finom izzadságcseppeket csalt a homlokukra. A nő vágytól hevesen, nedves örömmel fogadta magába. Minden mozdulat újabb és újabb hullámot vetett a nőben. A finom kis harapások tovább vitték a nő vágyát élvezethullámról élvezethullámra.
Mire ő is a csúcsközelbe ért, már a nő is tudta: közel jár, érezte magában, szinte szétveti a férfit a szexuális energia. Gesztusaival jelezte ajkai közt szeretné felfogni a folyékony férfierőt.
A hűvös esti órák miatt hamar párássá vált ablakok viszonylagos biztonságában pihegve figyelték egymást, a lassuló légzést, érezték a párolgó szenvedély illatát. Majd lassan készülődni kezdtek, pár szóval később indultak is. A kocsi fényszórói bánatosan bólogatva világították meg az út menti bokrokat. Keveset beszéltek, majd a városba érve egy kurta csókkal búcsúztak.
A főútvonalra fordulva a hétvégi ritkás forgalomban tempósan haladt hazafelé. Még egy kurta üzenet jött, melyben köszönte a nő a látogatást. Olyan képletes is volt, de akár hússzú távon búcsúzás is lehetett...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése