A pislákoló reggel még
félhomályban dereng be az ablak résein, az álom lassan szökik tova és ébredés
feszíti szét a pillákat. A beszűrődő fényben nem mozdul semmi, még a légy sem a
plafonon, legalább is, ha ott van.
Végképp eldöntötte: felkel, és
lassan kiélvezi a tavaszi reggel pillanatait, annak minden káros
szenvedélyével. Némi tűnődés után… mi baj érhet…, hát fellebben a takaró és a
szoba hűvösnek ható levegője – a takaró melege után – ellepi az ágyat. Az
éjszaka mámorából ébredező testet megborzongatja a friss élmény, majd felül és
kicsit kótyagosan leereszti a lábát az ágy melletti szőnyegre. Alatta a fa
padló nyikorogva veszi át a súlyt.
Így, miután elbotorkál a
kávéfőzőig, a friss kávé illata körüllengi, ahogy a lezárt fémdoboz teteje
felpattan. A csapból hűvös víz csobog az edénybe, majd sistergőn gurgulázik a gép fűtőszálán. Már dorombol is a masina és készül az ébresztő
fekete.
A fürdőszoba az előző hajnal
párájában fürdik, az éjszaka hamar ellopta reggelig a ház melegét. A hajnali
zuhany párája ott csücsül a tükör peremén, a mosógép szélein, a bojler lemezén….
A hideg víz összehúzza a pórusokat, ébresztő pofonként hat a pár óra alvás után.
Nem is érti mi keltette a fel, hisz talán 3 órát, ha aludhatott. A hálóingként
rajta lógó kinyúlt póló helyenként foltosan jelzi mostanra keserű sorsát.
Egy tejszín finoman festette meg
a kávét, fodrokat vetve a forró feketén. Az illata ellepte a piszkos alacsony
belterű lakás minden kis zugát. Keresgélve kutatott egy doboz cigi után, hátha
még van a titkos tartalékból, amit ilyen reggelekre tartogatott. Meg is találta
a fehér kis papírba bugyolált dohány rudakat, pár szál még dülöngélt a
dobozban. Az éjszaka képei még ott tobzódtak a fejében, még érezte a nő
illatát…
Magára rángatta a pulóverét egy
sötétkék melós darabot, elválaszthatatlan párjával: a szürke mackóval, amit
csak otthon hordott. A reggeli pára – bár éjszaka fagyott – már feloldódott és
nehéz köpenyként lebegett a házak között. Kiült a verandaszerű alá, ahova
éppen-éppen fújt csak be a szél, odakuporodott az asztal mellé és rágyújtott. A
gyufa lángjának melege megérintette a kezét, az arcát, majd hirtelen sercegve
izzította fel a szárított dohányt. Kicsit szívott, majd nagyot kortyolt a
kávéból és élvezte, ahogy a forró kávé melege átjárja a testét.
Közben felidézte az éjszaka
képeit, még mindig felkorbácsolta az élmény, bár mosolygott is az egészen. Így
utólag tán így kellett lennie… A reggeli párát könnyed szellő kezdte kergetni,
a kávé is lefogyott és a cigi is elhamvadt, így bement és nekiállt, hogy tovább
készülődjön a napra…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése